Baka József Szakkollégium

Menü megjelenítése

Programjaink

Tartalom megjelenítő

Start Your Business 1. (Kuczkó Anikó)

Utolsó frissítés: 2021 október 11.


2020. február 19-én elkezdődött szakkollégiumunk egyik kurzusa, a Start Your Business. Az első alkalmon lehetőség volt az ötletek bemutatására, valamint a csapatok a csapatok kialakítására. Sok hallgató úgy érkezett az első alkalomra, hogy már konkrét terveik voltak, illetve már a csapatuk is összeállt.

A képzés további lehetőséget ad plusz ismeretek megszerzésére, amely egy Startup elindításához szükségesek. Ehhez vendégelőadókat hívtak, valamint minden csapatnak van egy mentora, akik végigkíséri őket egészen a Demo Day-ig, ahol a csapatok kész ötleteiket, terveiket be tudják mutatni a szakmai zsűrinek is.

Pozitív visszajelzéseket kaptunk a hallgatóktól és az oktatóktól is, valamint a szervezők is örültek neki, hogy már az első alkalmon rengeteg jó ötlet született.