Doktori Iskolák

Doktori Iskolák

Last modified: 27. September 2021

A tudományos ismeretek bővítésére a mesterszak elvégzése után, a tudományos fokozat megszerzésére felkészítő doktori képzésben (PhD) és művészeti fokozat megszerzésére felkészítő mesterképzésben (DLA) van lehetőség (ez a mesterképzés nem azonos a többciklusú képzés második képzési ciklusával).

Doktori képzésre az vehető fel, aki a mesterképzésben vagy azzal egyenértékű képzésben szerzett fokozattal és szakképzettséggel rendelkezik.

Állattenyésztési Tudományok

A doktori iskola általános információi

Az Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola széles szakmai spektrumú területen gondozza a legtehetségesebb hallgatók szakmai és szellemi fejlődését. Biztosítja intézményünk saját és más felsőoktatási (valamint K+F) intézmények szakember utánpótlását, valamint tudományos (PhD) fokozattal rendelkező, innovatív szakembereket ad a gazdasági szférának, az innovációs vállalatok számára.

A doktori iskola oktatási programjában átfogó, korszerű szemléletet nyújtó ún. szintetizáló tantárgyak, illetve a kutatói eszköztár lényeges elemei szerepelnek. Az itt tanulmányokat folytatók bekapcsolódnak az érdemi kutatómunkába, javítják ezzel az intézmény kutatási teljesítményét, a kutatási infrastruktúra hatékony és magas színvonalú kihasználását. A legjobbak az oktatásba is bevonhatók, ami segíti személyiségük, szakmai látókörük fejlesztését, valamint az egyetem oktató munkáját.

A doktori képzést és a doktori (PhD) fokozatszerzést a Kaposvári Egyetem Doktori Tanácsa a Doktori Szabályzatban foglaltaknak megfelelően irányítja. Munkáját segítő testület a doktori iskola Tanácsa.

Gazdálkodás- és Szervezéstudományok

A doktori iskola általános információi

Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola 1993-ban alakult. Kezdetben a Kaposvári Egyetem Állattudományi Karához tartozott, ideiglenes akkreditációval rendelkezett. Az első hallgatók a gazdasági agrármérnökök közül kerültek ki, érthetően a témaválasztásuk az agrár- és élelmiszergazdasághoz kapcsolódott.

A doktori iskola 2002-ben a képzési és kutatási profilját terület- és vidékfejlesztés, valamint marketing diszciplínákkal bővítette. A Magyar Akkreditációs Bizottság ugyanebben az évben a doktori iskolát a gazdálkodás- és szervezéstudományok tudományágba sorolta. A doktori iskola 2004-től az egyetem Gazdaságtudományi Karához tartozik. A Doktori Iskolában 2002 és 2012 között 116 hallgató szerzett abszolutóriumot, 61-en védték meg doktori értekezésüket és kaptak PhD fokozatot. Örömünkre szolgál, hogy védett hallgatóink közül néhányat ma már a doktoriskola oktatói és témavezetői között köszönthetünk. A kutatómunka irányításába bekapcsolódnak más karok oktatói és a tudományos közélet egyetemen kívüli jeles szakemberei is.

A kar, illetve a PhD hallgatók kutatási tevékenysége az agrárgazdasági, a pénzügyi és a területi folyamatok szervezési és ökonómiai kérdéseire, a területi és gazdasági versenyképesség, a globalizálódás, a nemzetközi kapcsolatok, a környezetgazdálkodás, a vidékfejlesztés és az élelmiszer marketing problémáira koncentrál. A kutatási tevékenység az alábbi három specializációhoz kapcsolódik:

  • pénzügyek és makrogazdasági problémák. A specializáció vezetője: Dr. Oroszi Sándor
  • szervezéstudomány, menedzsment és marketing egyes kérdései különös tekintettel az agrár- és élelmiszergazdaság specifikumaira. A specializáció vezetője: Dr Borbély Csaba
  • a közgazdaságtan kiemelt területei: nemzetközi gazdálkodás, nemzetközi kapcsolatok, regionális gazdaságtan, környezetgazdaságtan és menedzsment. A specializáció vezetője: Dr Gál Zoltán

Az oktatási programban szereplő kötelező tantárgyak átfogó, korszerű szemléletet nyújtó szintetizáló tárgyak, illetve a kutatási eszköztár lényeges elemei. A választható tárgyak szorosan kapcsolódnak a doktoranduszok kutatási témájához és annak tudományági besorolásához. Az oktatott tantárgyak tartalmát folyamatosan fejlesztjük, a legújabb tudományos eredményekkel kiegészítjük.
A doktori iskola szívesen látja a Kaposvári Egyetem hagyományos mesterszakjain, vagy más felsőoktatási intézményben végzett agrármérnököket és gazdasági agrármérnököket is. Természetes továbbtanulási lehetőséget jelent a doktoriskola mindazoknak, akik a közgazdasági és üzleti mesterszakokon, valamint a regionális és vidékfejlesztési agrármérnöki, környezettudományi és környezetgazdálkodási, urbanisztikai, gazdasági mérnöki esetleg MBA szakokon végeztek.

A doktori iskola elősegíti a legtehetségesebb diplomás szakemberek további szakmai fejlődését, önálló tudományos és innovatív munkára teszi őket képessé. Ez a biztosítéka annak, hogy a végzős szakemberek a doktori fokozat megszerzésével megállják a helyüket a felsőoktatásban és a kutatással-fejlesztéssel foglalkozó kutatóintézetekben éppen úgy, mint a gazdasági élet magas tudományos igényű posztjain.

Tájékoztatók

Last modified: 27. September 2021

Felvételi tájékoztató

A felvételi pályázat beadásának határideje: 2021. május 31.

A jelentkezések online módon történnek, a pályázatokat a felveteli.phd@uni-mate.hu e-mail címre kell megküldeni kizárólag PDF formátumban, egy db fájlként, melynek tartalmaznia kell az összes beadandó mellékletet. A fájl megnevezése: doktori iskola rövid neve_munkarend_név. (pl.: ATDI_osztondijas_Jelentkezo_Katalin.pdf, vagy GSZDI_onkoltseges_Palyazo_Janos.pdf)

A témavezető aláírása a COVID-19 járványra való tekintettel pótolható egy támogató e-mail beszkennelésével és a pályázati anyagba történő beszerkesztésével.

Jelentkezési lap és számlaigénylő innen letölthető. A számlaigénylőt külön kell megküldeni a fenti e-mailre.

Documents and Media

9767496-doc
9767514-pdf
9767507-pdf
There are no documents or media files in this folder.

{title}

Right Now by

{title}

Right Now by

Asset Publisher

Last modified: 24. February 2022 Pályázati felhívás kutatók, posztdoktori kutatók és doktori iskolai hallgatók részére Az MTA Amerikában dolgozó Külső Tagjai által alapított Amerikai Magyar Akadémikusok Alapítványa (AMAAL) az ITM és az NKFIH támogatásával ismételten meghirdeti fiatal magyar kutatók, posztdoktori kutatók és doktori iskolai hallgatók részére létrehozott támogatási lehetőségeket. AMAAL PhD hallgatói konferencia részvételi ösztöndíj. Az ösztöndíj...