Hírek

Tartalom megjelenítő

Létrehozva: 2024 május 17.

Izgalmas végjáték a Kaposvári Campus Futsal Bajnokság helyosztóin

Az utolsó pillanatig kiélezett összecsapásokon dőlt el a helyezések sorsa a Kaposvári Campus Futsal Bajnokságán. A döntőben a „Mozdonyok” csapata 2:0-ás hátrányból fordított és szerezte meg az aranyérmet, a kisdöntőben a „Kuplungosok” hallgatói együttes egy góllal verte a mezőgazdasági technikum válogatottját.

2021. szeptemberében hagyományteremtő céllal hirdette meg a Kaposvári Testnevelési és Sportközpont a campus hallgatói és dolgozói részére a futsal bajnokságot, amely immár hatodik alkalommal indult el februárban 5 csapat részvételével. Kettő egyetemista válogatott mellett, a kiváló erőkből álló oktatói-dolgozói együttes, valamint az Egyetem Autósiskola és a MATE Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum csapatai neveztek a tornára. A sorozat főszervezője a Sportközpont részéről Balogh József mesteroktató volt, együttműködő partnerként pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatósága biztosította a játékvezetőket, a díjazáshoz pedig az érmeket, a kupákat és a különdíjakat.

Hétfő esténként a megszokott körmérkőzéses rendszerben pattogott a labda és május 13-án került sor a várva várt helyosztó mérkőzésekre. Elsőként a bronzéremért léptek parkettre a csapatok, a „Kuplungosok” találkoztak az „MK Bulls” együttesével. A meccs rendkívül szoros küzdelmet hozott, amit végül 1:0 arányban a „Kuplungosok” nyertek, megszerezve ezzel a 3. helyet. A finálé hasonlóan nagy izgalmakat tartogatott. A „Fogatlan Cápák” tanár válogatott 2:0 arányú magabiztos vezetésre tett szert a „Mozdonyok” csapatával szemben, de nem sikerült megtartaniuk az előnyt. A „Mozdonyok” magukhoz ragadták a kezdeményezést, zsinórban három gólt szereztek és átvették a vezetést. Az eredmény már nem változott, ezzel a „Mozdonyok” válogatottja lett a tavaszi bajnok. Az eredményhirdetésen Balogh József mesteroktató és Nemes Nándor, az MLSZ Somogy Vármegyei igazgatója adta át a jutalmakat a csapatoknak és a legjobb játékosoknak.

 

A bajnokság végeredménye:

  1. Mozdonyok
  2. Fogatlan Cápák (oktatói csapat)
  3. Kuplungosok
  4. MK Bulls (Móricz Mg.-i Technikum csapata)
  5. Egyetem Autósiskola

A torna különdíjasai:

  • Gólkirály – Hamza Loubidi (MK Bulls)
  • Legjobb mezőnyjátékos – Hutvágner Szabolcs (Mozdonyok)
  • Legjobb kapus – Kakucs Balázs (Fogatlan Cápák)

Gratulálunk a csapatoknak és a díjazottaknak!