Tudományos diákkör - Kaposvári Campus
Tudományos diákkör
Tudományos diákkör
Utolsó frissítés: 2023 szeptember 28.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Tehetség Tanácsa a 2023/24. tanévre meghirdeti az Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciáját.
A konferenciára várjuk a MATE hallgatók és a középiskolás diákok jelentkezését, akik tanulmányaik folytatása mellett olyan diáktudományos tevékenységet folytatnak, amely az intézmény profiljához illik, önképzési céllal valósul meg és azt a hallgató/diák színvonalas pályamunkaként elkészíti, majd az Intézményi Tudományos Diákköri Konferencián bemutatja.
A részvételre jogosultak köre: a MATE bármely campusán, képzési helyén felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben, mesterképzésben vagy osztatlan képzésben részt vevő, nappali vagy levelező munkarendű, állami ösztöndíjas vagy önköltséges finanszírozású, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgató, vagy MATE oktató/kutató által témavezetett középfokú oktatási intézményben tanuló diák.
Jelentkezés kezdete: 2023. szeptember 18. (hétfő)
Jelentkezési határidő: 2023. október 4. (szerda) 24 óra (CET)
Pályamunka és összefoglaló (rezümé) leadása: 2023. október 25. (szerda) 24 óra (CET)
Tudományos Diákköri Konferencia időpontja: 2023. november 22. (szerda)
További részletek a MATE TDK Felhívásban!
A Tudományos Diákköri Konferenciával kapcsolatban további információ kérhető a MATE Campus Tudományos Diákköri Tanács elnököktől és az Intézeti Tudományos Diákköri Tanács elnököktől (elérhetőségeik a felületen lentebb).
Külhoni képzési helyeken tanuló hallgatók számára a jelentkezésről és a konferencia részvétel lehetőségéről Urbánné Malomsoki Mónika, a MATE Tehetség Tanács TDK-ért felelős alelnöke Urbanne.Malomsoki.Monika@uni-mate.hu ad tájékoztatást.
In the 2023/2024 autumn semester, the MATE TDK conference will also feature an English-language section. The English call for papers and the necessary submission documents can be found at the link below. Please use this platform for submitting English-language papers.
MATE Student Research Conference / TDK - 2023-autumn
Az egyes MATE campusok és intézetek tudományos diákköri (TDK) tevékenységével kapcsolatosan információ kérhető a MATE Campus Tudományos Diákköri Tanács elnököktől és az Intézeti Tudományos Diákköri Tanács elnököktől.
Általános információkért, a külhoni képzési helyeken tanuló hallgatók és a középfokú oktatási intézményekben tanuló diákok TDK tevékenységbe történő bekapcsolódásáról tájékoztatásért forduljanak Urbánné Malomsoki Mónikához, a MATE Tehetség Tanács TDK-ért felelős alelnökéhez a tehetseggondozas@uni-mate.hu címen.
Campus TDT elnökök:
Campus neve |
CTDT elnök neve |
E-mail címe |
Budai Campus (Budapest) |
Dr. Nguyen Duc Quang |
|
Kaposvári Campus (Kaposvár) |
Dr. Halas Veronika |
|
Károly Róbert Campus (Gyöngyös) |
Dr. Koncz Gábor |
|
Georgikon Campus (Keszthely) |
Dr. Kovács Szilvia |
|
Szent István Campus (Gödöllő) |
Dr. Pető Ákos |
|
SZIC Szarvasi Képzési Hely (Szarvas) |
Dr. Bodnár Károly |
Intézeti TDT elnökök:
MATE Intézetek |
Intézeti TDT elnök/képviselő neve |
E-mail címe |
Agrár- és Élelmiszergazdasági Intézet |
Dr. Bruder Emese |
|
Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet |
Dr. Bokor Zoltán |
|
Állattenyésztési Tudományok Intézet |
Szabó Rubina Tünde |
|
Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet |
Dr. Nguyen Duc Quang |
|
Élettani és Takarmányozástani Intézet |
Dr. Balogh Krisztián Milán |
|
Genetika és Biotechnológia Intézet |
Dr. Hoffmann Orsolya Ivett |
|
Kertészettudományi Intézet |
Dr. Gosztola Beáta |
|
Környezettudományi Intézet |
Dr. Simon Barbara |
|
Matematika és Természettudományi Alapok Intézet |
Dr. Víg Piroska |
|
Műszaki Intézet |
Dr. Zsidai László |
|
Neveléstudományi Intézet |
Bencéné Dr. Fekete Anikó Andrea |
|
Növénytermesztési-tudományok Intézet |
Dr. Balogh János |
|
Növényvédelmi Intézet |
Dr. Karacs-Végh Anita |
|
Rippl-Rónai Művészeti Intézet |
Dr. Baki Péter |
|
Szőlészeti és Borászati Intézet |
Győrffyné Dr. Jahnke Gizella |
|
Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet |
Dr. Sallay Ágnes |
|
Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet |
Dr. Biro Zsolt |
|
Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézet |
Urbánné Malomsoki Mónika |
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 2023. május 12-én rendezte meg a 2022/23. tanév tavaszi Tudományos Diákköri Konferenciájának intézményi szekcióit. A Budai Campuson 3 szekcióban, a Szent István Campuson (Gödöllőn) 5 szekcióban összesen 62 pályamunkát mutatott be 59 hallgató és 1 középiskolai diák. A pályamunkák közül 10-et angol nyelven írtak a hallgatók.
A szekcióbizottságok értékelése alapján az előadók magas színvonalú pályamunkákkal neveztek, prezentációik kiválóak voltak.
A szekcióbizottságok véleménye alapján 46 pályamunka és előadás volt olyan színvonalú, hogy azokat javasolták a 2025. tavaszán megrendezésre kerülő 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencián történő bemutatásra.
Minden résztvevőnek, díjazottnak és témavezetőjének gratulálunk!
A MATE Tehetség Tanácsa a 2022/23. tanév tavaszi félévére meghirdette az Intézeti Tudományos Diákköri Konferenciáját, melyre 2023. május 12-én pénteken kerül sor.
A Budai Campuson 3 szekcióban, a Szent István Campuson 4 magyar nyelvű és 1 angol nyelvű szekcióban mutatkozik be 65 pályamunka szerzője.
A TDK Konferencia helyszínek és programok:
Budai Campus:
Biomérnök és élelmiszermérnök szekció
Növényvédelmi és Kerészeti szekció
Táj, gazdaság, társadalom szekció
Szent István Campus:
Agricultural Biotechnology and Water Management
Állattudományi és Takarmányozástani szekció
Globális és lokális világunk szekció
Növénytudományi szekció
XXI. század kihívásai szekció
A Tudományos Diákköri Konferencián minden érdeklődőt tisztelettel és szeretettel várunk!
A program ingyenes, nyilvános, nem regisztrációhoz kötött.
A rendezvényen hang és képfelvétel készülhet, mely az intézményi gyakorlat szerint nyilvánosságra kerül.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a TDK-konferencia ideje alatt nincs oktatási szünet intézményünkben.
A Tudományos Diákköri Konferenciával kapcsolatban további információ kérhető a MATE Campus Tudományos Diákköri Tanács elnököktől és az Intézeti Tudományos Diákköri Tanács elnököktől (elérhetőségeik a felületen lentebb).
Külhoni képzési helyeken tanuló hallgatók számára a jelentkezésről és a konferencia részvétel lehetőségéről Urbánné Malomsoki Mónika, a MATE Tehetség Tanács TDK-ért felelős alelnöke Urbanne.Malomsoki.Monika@uni-mate.hu ad tájékoztatást.
Campus TDT elnökök:
Campus neve |
CTDT elnök neve |
E-mail címe |
Budai Campus (Budapest) |
Dr. Nguyen Duc Quang |
|
Kaposvári Campus (Kaposvár) |
Dr. Halas Veronika |
|
Károly Róbert Campus (Gyöngyös) |
Dr. Koncz Gábor |
|
Georgikon Campus (Keszthely) |
Dr. Kovács Szilvia |
|
Szent István Campus (Gödöllő) |
Dr. Pető Ákos |
|
SZIC Szarvasi Képzési Hely (Szarvas) |
Dr. Bodnár Károly |
Intézeti TDT elnökök:
MATE Intézetek |
Intézeti TDT elnök/képviselő neve |
E-mail címe |
Agrár- és Élelmiszergazdasági Intézet |
Dr. Bruder Emese |
|
Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet |
Dr. Bokor Zoltán |
|
Állattenyésztési Tudományok Intézet |
Szabó Rubina Tünde |
|
Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet |
Dr. Nguyen Duc Quang |
|
Élettani és Takarmányozástani Intézet |
Dr. Balogh Krisztián Milán |
|
Genetika és Biotechnológia Intézet |
Dr. Hoffmann Orsolya Ivett |
|
Kertészettudományi Intézet |
Dr. Gosztola Beáta |
|
Környezettudományi Intézet |
Dr. Simon Barbara |
|
Matematika és Természettudományi Alapok Intézet |
Dr. Víg Piroska |
|
Műszaki Intézet |
Dr. Zsidai László |
|
Neveléstudományi Intézet |
Bencéné Dr. Fekete Anikó Andrea |
|
Növénytermesztési-tudományok Intézet |
Dr. Balogh János |
|
Növényvédelmi Intézet |
Dr. Karacs-Végh Anita |
|
Rippl-Rónai Művészeti Intézet |
Dr. Baki Péter |
|
Szőlészeti és Borászati Intézet |
Győrffyné Dr. Jahnke Gizella |
|
Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet |
Dr. Sallay Ágnes |
|
Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet |
Dr. Biro Zsolt |
|
Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézet |
Urbánné Malomsoki Mónika |
2022. november 23. Intézményi TDK konferencia – helyszínek és programok:
Budai Campus, Budapest:
• Analitika és Műszaki szekció
• Biotechnológia és Mikrobiológia szekció
• Élelmiszertechnológia A szekció
• Élelmiszertechnológia B szekció
• Gazdaságtan szekció
• Kertészettudományi szekció
• Kertművészeti és Szabadtérépítészeti szekció
• Növényvédelmi szekció
• Szőlészeti és Borászati szekció
• Tájtervezési és Tájrehabilitációs szekció
• Településépítészeti szekció
Georgikon Campus, Keszthely:
• Agrártudományi szekció Keszthely
• Növényvédelem és növénytermesztés szekció
Kaposvári Campus, Kaposvár:
• Állattenyésztés-tudományi szekció
• Növénytermesztési és Növénytudományi szekció
• Neveléstudományi szekció
• Ifjúsági TDK szekció
Károly Róbert Campus, Gyöngyös:
• Gazdaság- és vidékfejlesztési szekció
Szent István Campus, Gödöllő:
• Agrárműszaki, energetikai és menedzsment szekció
• Anyag-, ipari technológia és mechatronika szekció
• Állattenyésztés-tudományi szekció
• Emberi erőforrás tanácsadás szekció
• Életen át tartó tanulás és tanácsadás szekció
• Haltudományok szekció
• Környezettudományi szekció
• Növénytudományi és biotechnológia szekció
• Természetvédelem és Vadgazdálkodás szekció
• Turizmus és innováció szekció
• Vidéki társadalom és gazdaság szekció
• Vidék- és területfejlesztési szekció
Szent István Campus Szarvasi Képzési Hely, Szarvas:
• Agrártudományi szekció Szarvas
¤¤¤
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Tehetség Tanácsa a 2022/23. tanév őszi félévére meghirdeti az Intézményi Tudományos/Művészeti Diákköri Konferenciáját.
A konferenciára várjuk a MATE hallgatók és a középiskolás diákok jelentkezését, akik tanulmányaik folytatása mellett olyan diáktudományos vagy művészeti tevékenységet folytatnak, amely az intézmény profiljához illik, önképzési céllal valósul meg és azt a hallgató/diák színvonalas pályamunkaként/pályaműként elkészíti, majd az Intézményi Tudományos/Művészeti Diákköri Konferencián bemutatja.
A részvételre jogosultak köre: a MATE bármely Campusán, képzési helyén felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben, mesterképzésben vagy osztatlan képzésben részt vevő, nappali vagy levelező munkarendű, állami ösztöndíjas vagy önköltséges finanszírozású, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgató, vagy MATE oktató/kutató által témavezetett, középfokú oktatási intézményben tanuló diák.
Jelentkezés kezdete: 2022. szeptember 19. (hétfő)
Jelentkezési határidő: 2022. október 5. (szerda) 24 óra (CET)
Pályamunka és összefoglaló (rezümé) leadása: 2022. október 26. (szerda) 24 óra (CET)
Tudományos Diákköri Konferencia időpontja: 2022. november 23. (szerda)
További részletek a MATE TDK Felhívásban!
A Tudományos Diákköri Konferenciával kapcsolatban további információ kérhető a MATE Campus Tudományos Diákköri Tanács elnököktől és az Intézeti Tudományos Diákköri Tanács elnököktől.
Külhoni képzési helyeken tanuló hallgatók számára a jelentkezésről és a konferencia részvétel lehetőségéről Urbánné Malomsoki Mónika, a MATE Tehetség Tanács TDK-ért felelős alelnöke Urbanne.Malomsoki.Monika@uni-mate.hu ad tájékoztatást.
MATE Tudományos Diákköri Műhelyek pályázat
A pályázat célja, a MATE TDK Műhelyek tevékenységeinek támogatása, ahol már kialakult vagy kialakulóban van a tutor-kutató hallgató kapcsolat, amelynek keretében a tutor szakmai munkájával segítséget nyújt a hallgató számára kutató munkájának végzésében, a hallgató-tutor közös szakmai programjainak megvalósításában.
A pályázat forrást biztosít a TDK Műhely számára a hallgatók kutatómunkájának, vizsgálatainak, felkészülésének biztosításához, ezzel támogatva a hallgatók folyamatos kutatómunkáját.
MATE Tudományos Diákköri Konferencia 2022. április 13-án
A MATE 2022. április 13-án rendezte a 2021/22. tanév tavaszi Tudományos Diákköri konferenciáját. Az 55 pályamunkát két helyszínen, 6 szekcióban mutatták be a TDK-s hallgatók. A Kaposvári Campuson a kaposvári és a keszthelyi hallgatók, a Szent István Campuson a gödöllői, a gyöngyösi, a budai hallgatók, valamint egy kaposvári hallgató mutatta be prezentációját.
A konferencia programja:
Kaposvári Campus:
Agrár- és közgazdaságtudományi szekció
Neveléstudományi I. szekció
Neveléstudományi II. szekció
Szent István Campus:
Mezőgazdaságtudományi szekció
Vállalatgazdasági és menedzsment szekció
Vidék- és emberi erőforrás fejlesztés szekció
A program ingyenes, nyilvános, nem regisztrációhoz kötött.
A konferencia részvételre a rendezvény időpontjában érvényes intézményi járványügyi szabályozás érvényes. A rendezvényen hang- és képfelvétel készülhet, mely az intézményi gyakorlat szerint nyilvánosságra kerül.
A szekciók eredményei itt érhetők el.
A Tudományos Diákköri Konferenciával kapcsolatban további felvilágosítást nyújt:
Urbánné Malomsoki Mónika, a MATE Tehetség Tanács TDK-ért felelős alelnöke Urbanne.Malomsoki.Monika@uni-mate.hu
Kérjük, hozzá forduljanak kérdéseikkel a külhoni képzési helyen tanuló hallgatók is.
További információ kérhető a campusok TDK-tevékenységet koordináló felelőseitől az alábbi elérhetőségeken:
Budai Campus: Dr. Nguyen Duc Quang Nguyen.Duc.Quang@uni-mate.hu
Kaposvári Campus: Dr. Halas Veronika Halas.Veronika@uni-mate.hu
Károly Róbert Campus (Gyöngyös): Dr. Koncz Gábor Koncz.Gabor@uni-mate.hu
Georgikon Campus (Keszthely): Dr. Kovács Szilvia Kovacs.Szilvia.georg@uni-mate.hu
Szent István Campus (Gödöllő): Dr. Pető Ákos Peto.Akos@uni-mate.hu
Szarvasi Képzési Hely: Dr. Bodnár Károly Bodnar.Karoly@uni-mate.hu
______________________________________________________________________________________
2021. novemberi TDK konferencia helyszínek és programok:
Budai Campus:
• Élelmiszerkémia és -minősítés szekció
• Élelmiszertechnológia A szekció
• Élelmiszertechnológia B szekció
• Kert- és szabadtérépítészet szekció
• Mikrobiológia, biotechnológia és élelmiszerbiztonság szekció
• Növényvédelmi szekció
• Szőlészet-borászat és kertészet szekció
• Tájvédelmi és tájtervezési szekció
• Településépítészeti szekció
Georgikon Campus, Keszthely:
• Agrártudományi szekció
Kaposvári Campus:
• Élettudományi szekció
• Gazdaságtudományi szekció
• kísérő rendezvényként Neveléstudomány hallgatói konferencia
Szarvasi Képzési Hely:
• Agrártudományi 1. Szarvas tagozat
• Agrártudományi 2. Szarvas tagozat
Szent István Campus, Gödöllő:
• Állatbiotechnológia szekció
• Emberi erőforrások szekció
• Haltudományok és Környezetbiztonsági szekció
• Környezettudományi és Takarmányozástani szekció
• Műszaki szekció
• Növénytudományi szekció
• Ökonómiai szekció
• Természetvédelem szekció
• Vadgazdálkodás szekció
• Vidék- és gazdaságfejlesztés szekció
A MATE intézetei közzétették a 2021/22. tanévi Intézeti Tudományos Diákköri Konferencia felhívásaikat
„A TDK, a tudományos diákköri mozgalom 70 éve működik Magyarországon. Lényege a tanár és a diák alkotó együttműködése, amely a tehetséggondozás sajátos formája a felsőoktatásban. Célja, hogy tudományos műhelymunkát és ezzel minőségi többlettudást, alkotási alkalmat adjon az arra vállalkozó egyetemistáknak és főiskolásoknak, akik felsőoktatási tanulmányaik mellett készek arra, hogy többlettőkét gyűjtsenek szakmai és/vagy tudományos karrierálmaik megvalósításához.” Dr. Szendrő Péter az OTDT elnöke (https://otdk.hu/otdt)
Felsőoktatási intézményünk minden tanéveben megrendezi Tudományos Diákköri Konferenciáját. Az intézményi TDK-n kiválóan szereplő hallgatók juthatnak tovább az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK). Az intézményi TDK szervezése során, készülve az országos megmérettetésre, a tudományos diákkörös hallgató témájának leginkább megfelelő tartalmi és formai előírásokat (is) figyelembe véve kérik a MATE Intézetek a pályamunkákat.
A következő OTDK 2023. tavaszán, 16 különböző szekcióban zajlik majd a Kárpát-medencében!
A szekciók sajátosságait tükröző, szekciónként részben eltérő további részvételi szabályokat a szakterületek meghatározó felsőoktatási intézményeit képviselő szakmai bizottságok és a rendező intézmények közösen alakítják ki, és azokat a központi felhívást kiegészítő szekció felhívásokban teszik közzé. Érdemes megnézni az előző OTDK felhívását is, hiszen jelentős változás nem jellemző!
35. OTDK (2021.) központi felhívása: https://otdk.hu/otdk/kozponti-felhivas
35. OTDK szekcióinak felhívásai: https://otdk.hu/hallgatoknak/szekcio-felhivasok
Felkeltettük az érdeklődésedet? Akkor nézd meg „Hogyan TDK-zz?” A TDK folyamata a témaválasztástól az OTDK-ig: https://otdk.hu/hallgatoknak/hogyan-tdk-zz
MATE 2021/22. tanévi Tudományos Diákköri Konferenciák
A MATE intézetei közzétették a 2021/22. tanévi Intézeti Tudományos Diákköri Konferencia felhívásaikat. Az intézetek tudományterületi diszciplínáiknak megfelelően hirdették meg a tématerületeket, melyekre a MATE-n tanuló azon hallgatók jelentkezését várják, akik tanulmányaik folytatása mellett olyan diáktudományos tevékenységet folytatnak, amely az adott intézet profiljához illik, önképzési céllal valósul meg és azt a hallgató színvonalas pályamunkaként elkészíti, majd a Tudományos Diákköri Konferencián bemutatja.
A MATE intézetek maguk jelentkeztetik a saját intézeti diszciplína szerinti tématerülettel foglalkozó hallgatókat, szervezik meg számukra a szekciókat 2021. november 24-én a MATE valamennyi Campusán. Amennyiben kérdése van, keresse a felhívásban megjelölt Intézeti Tudományos Diákköri vezetőt vagy szervezőt!
Az intézetek TDK felhívásai a 2021. novemberi TDK konferenciára:
Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet TDK Felhívása
Állattenyésztési Tudományok Intézet TDK Felhívása
Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet TDK Felhívása
Élettani és Takarmányozástani Intézet TDK Felhívása
Fenntartható Fejlesztés és Gazdálkodás Intézet TDK Felhívása
Gazdaságtudományi Intézet TDK Felhívása
Genetika és Biotechnológia Intézet TDK Felhívása
Kertészettudományi Intézet TDK Felhívása
Környezettudományi Intézet TDK Felhívása
Neveléstudományi Intézet TDK Felhívása
Növénytermesztési-tudományok Intézet TDK Felhívása
Növényvédelmi Intézet TDK Felhívása
Rippl-Rónai Művészeti Intézet TDK Felhívása
Szőlészeti és Borászati Intézet TDK Felhívása
Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet TDK Felhívása
Üzleti Szabályozás és Információmenedzsment Intézet TDK Felhívása