Gyakorló Óvoda

Menu Display

Élményporta

Élményporta

Created on: 12. August 2022

Élményporta

A SZIE Vadgazdálkodási Tájközpont munkatársainak segítségével kialakított óvodakertben minden csoport két magaságyást kapott, melyeket egész évben folyamatosan gondoznak. A gyerekek örömmel vesznek részt a munkában: veteményeznek, palántát ültetnek, kis locsolókannáikkal öntöznek, hordják a gyomokat, elszáradt növényi részeket a komposztálóba, és természetesen elfogyasztják a megtermelt zöldségeket.

Saját konyhánk lehetőséget biztosít a feldolgozásra is, készítettek már tökfőzeléket, rántott cukkinit, főtt burgonyát. Nyersen fogyasztjuk a paradicsomot, paprikát, retket, salátát, néha a céklát is. Fűszerkert, virágos terület és egy mini dísztó is található a kertben.

Kialakítottuk a kisállattartás feltételeit, nyulakat és csirkéket gondozunk.

Csatlakoztunk az Iskolakertekért Alapítványhoz, amelynek célja az iskolakerti mozgalom összefogása, minél szélesebb körben terjeszteni és hozzáférhetővé tenni a kertet, mint a fenntarthatóság és a környezettudatosság gyakorló színtereit a gyermekek, rajtuk keresztül pedig a társadalom minél szélesebb rétegei számára.

Óvodánk elkötelezett a gyermekek környezeti tudatosságának formálása iránt. Az élményporta a környezeti neveléshez olyan egyedi és különleges lehetőségeket kínál, melyek hozzájárulnak a gyermekek pozitív személyiségjegyeinek kialakításhoz, a fenntarthatóság pedagógiájának közvetítéséhez.

Az óvodás gyermek tanulásának, ismeretszerzésének egyik meghatározó, kulcsfontosságú  motivációja az élmény, a cselekvő közreműködés, ezért van kiemelt jelentősége az óvodapedagógusokkal végzett játékos munkának.  A gyermek aktív részvétele  pozitív hatással bír tanulási képességeinek fejlődésére, mivel a 3-6 éves korosztály alapvető tanulási formája az utánzás, a felnőttek mintájának követése.

2020-ban fenntartónk jogelődje, a Kaposvári Egyetem, az Innovációs és Technológiai Minisztérium jelentős anyagi támogatásával vásárolta meg az óvoda közvetlen szomszédságában található ingatlant.

A beruházás célzott támogatás volt egy ökológiai aspektusú, állatasszisztált élményporta létrehozásához.

Kertünket beneveztük a „Magyarország legszebb óvodai konyhakertje” pályázatra, melyen 2020-ban és 2022-ben országos díjat nyertünk.

 

Sajtóhírek, egyetemi tudósítások az élményporta eseményeiről:

https://www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/orias-pityokat-is-rejtett-az-ovikert-melye-3289577/?fbclid=IwAR3e59roiSCBInU5nGFXzqlCJlWlbGO8MLDgn12iRcUaOzZA6BQ0lFYdCfo

http://kapos.hu/videok/kapospont_net_video/2020-09-23/sajat_burgonyajukat_takaritottak_be_a_gyakorlo_ovisai.html?fbclid=IwAR1BqGoazSbeeGB6dI5Ujnt8fVSRbjaf-9eTTy02m8tJ3cj6y5QvHDt9e_Y

https://kaposvarmost.hu/hirek/kaposvari-hirek/2020/09/19/faultetes-a-gyakorlo-ovodaban.html?fbclid=IwAR0RjTXy8aCa8oOKjoLeQNbslRLMSVI5Wf7U7KDy8jrc_nlBuEIM2ZkfGCc

https://www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/oszi-unnep-almafaultetessel-3276977/?fbclid=IwAR0XUVz2jQt1MaqRP5rEzDMiuiy9beNhtfRQdNy_B4n-fkwDRPOE45hpva4

https://kaposvar.szie.hu/kezdolap/hirek/2347-elmenyporta-nagy-munkaban-a-kis-kerteszek?fbclid=IwAR2GtssutqMLszeKXNljlh4wshweQ1Sb_lt3pBf2sIe58g1wiuW9FEeKpeU

http://kapos.hu/hirek/kis_szines/2020-05-16/elmenyporta_az_oviban.html?fbclid=IwAR3zVGMu_8WoyeqzoFRkFWHVabcuCh8eWUZ8xvxCzR1opy-SE7U3YfUUz5M

https://kaposvar.szie.hu/kezdolap/hirek/2306-ovikertben-ismerkednek-a-videki-elettel?fbclid=IwAR3A4pB2KzRT_f8EEAVPtKQ41_gnP5k68zV6o_m692M74iTJkLL3E21LdH8